Bemutatkozás

Bolyky Zoltán karmester

1980-ban muzsikus szülők gyermekeként születtem Budapesten.

Öt évesen hegedülni, nyolc évesen zongorázni kezdtem. Első zenekari élményeimet zeneiskolás koromban szereztem, melyek döntő impulzusokat jelentettek pályaválasztásom szempontjából.

A Bartók Konzervatórium elvégzése után a Zeneakadémia hegedű szakán folytattam tanulmányaimat, majd a karmesterképző szakra is felvételt nyertem Gál Tamás és Ligeti András osztályába. 2005-ben hegedűművész-tanári, 2007-ben pedig karmesteri diplomát szereztem.

Hegedűsként Ágoston András, Zsigmondy Dénes, Nelly Söreghy-Wunderlich, valamint a bécsi Brahms Trió kurzusain vettem részt. Karmesterként Salvador Mas Conde, Michael Dittrich, Peskó Zoltán, Marco Zambelli és Carlo Caputo mesterkurzusain gyarapítottam tudásomat; mindemellett hegedűsként szerzett zenekari tapasztalataim is segítették karmesteri tanulmányaimat.

Egyetemi éveim alatt a Musica Sonora Kamarazenekart irányítottam, majd a Bartók Konzervatórium Kamarazenekarának vezetésével bíztak meg.

2007-től hét éven át az intézmény Szimfonikus Zenekarának karmesteri feladatait láttam el, mely irányításom alatt 2009-ben a Ferencsik János emlékére megrendezett Országos Zenekari Versenyen első helyezést ért el, valamint megkaptam a legjobb karmesternek járó különdíjat is. Mindemellett kamarazenét is oktattam a konzervatóriumban.

Mindig örömmel vezénylem a Zeneakadémia hallgatóinak diplomahangversenyeit, továbbá korrepetítorként is szívesen segítem a énekes és hangszeres szólisták munkáját.

2009-től három éven át a Szolnoki Szimfonikus Zenekar állandó karmestere voltam, mely együttessel jelenleg is rendszeresen dolgozom. A szimfonikus estek, oratorikus előadások mellett a Kelet-Magyarországi Filharmóniával együttműködve számos ifjúsági előadást dirigáltam, melyek keretében saját rendezésű opera-keresztmetszeteket mutattunk be Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

2010-ben kaptam a felkérést a Divertimento Kamarazenekar (korábbi nevén Hegyvidéki Solti György Zenekar) vezetésére, mely együttessel törekszünk mind szélesebb repertoárt kínálni - számos lehetőséget adva fiatal szólistáknak a bemutatkozásra. Koncertjeinken rendszerint prózai bevezetőkkel is törekszem segíteni a megszólaló darabok élményszerű hallgatását.

2014 óta a Debreceni Zeneművészeti Egyetem Szimfonikus Zenekarát irányítom, továbbá az ének tanszakon is tanítok, így lehetőség nyílik komplett operaprodukciók bemutatására is.

Nyaranta a Nyári Akadémián Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész és karmester mellett a Kodály Zoltán Ifjúsági Zenekar munkáját is vezetem.

Az első évadot követő időszakban rendszeresen vezényeltem a Virtuózok c. klasszikus zenei tehetségkutató díjazottjainak gálahangversenyeit, valamint az Artstart Egyesület szervezésében a székelyföldi fiatalok számára mesterkurzusokat vezettem.

További felkéréseim, projektjeim közül kiemelkedik a Szófiai Filharmonikus Zenekari élén vezényelt Beethoven-Bartók est (2015), a MÁV Szimfonikus Zenekarral a Művészetek Palotájában tartott Szimfonikus felfedezések c. koncert (2017), valamint Ramón Vargas nemzetközi hírű tenorista énekes mesterkurzusain való korrepetitori közreműködésem, valamint a Debreceni Egyetemen megvalósított Debussy-maraton művészeti vezetése (2022).

Legfőbb célom, hogy a kezem alatt játszó muzsikusokkal motiváló légkörben zajló műhelymunkával, zenei szempontból élményszerű próbák során készüljünk fel a hangversenyekre, így teremtve meg a lehető legjobb minőségű produkció művészi feltételeit.

MINDEN JOG FENNTARTVA BOLYKY ZOLTÁN RÉSZÉRE! 2017